Történelem

A Magyarországon élt ruszinok önmaguk megnevezésére a rusznák, ruszin népnevet használták - és használják részben ma is. A rusznák szó, hasonlóan a ruszinhoz, nyelvünkben tehát kölcsönzés a ruszinok nyelvéből, a rutén név pedig a latin ruthenicus magyaros formája. A ruszin értelmiségiek szóhasználatában már a XVII. században feltűnik az uhroruszkij (magyarországi ruszin) népnév. Ez a szó 1699-ben jelenik meg először nyomtatott műben, egy Nagyszombaton speciálisan a ruszinoknak készült katekizmus címében. Az uhroruszkij szó korabeli magyar nyelvű fordítása, a magyarorosz népnév magyar nyelvű nyomtatott művekben a XVIII, században bukkan fel először. Az első ilyen munka: Décsy Antalné,  A magyar oroszokrul való igen rövid elmélkedés. Kassa,1797.) A szó az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásáig használatban volt.

A ruszinok megjelölésére a két világháború között bukkan fel a karpatoruszkij (kárpátorosz) név, melyben már kifejeződött, hogy használói az orosz nép részének tekintették a ruszinokat. A kárpátorosz szó mintájára alakult ki nyelvünkben, szintén fordításként, akárpátukrán népnév, amelyben viszont az fejeződik ki, hogy alkalmazói az ukránság részének tekintik a ruszinokat.

Az ukrajinec (ukrán) népnév a XIX. században ugyan ismeretes volt már a ruszin értelmiségiek körében, de azt magukra nem vonatkoztatták. A kárpátaljai ruszinokra vonatkoztatott ukrán népnév a kommunista sajtóban jelenik meg először a 20-as évek közepe táján. Az ukrán népnév a kárpátaljai és a csehszlovákiai ruszinok körében csak 1945-től terjedt el. Ezt a változást híven tükrözte a magyar nyelv is: a ruszinok megnevezése változott. Az orosz, magyarorosz, rusznák, ruszin, rutén, kisorosz, magyarországi kisorosz népnevek után megjelentek az ukrán és a kárpátukrán elnevezések, de ezek nem váltak általánossá. A peresztrojka kezdetétől Kárpátalján és Szlovákiában a ruszin népnevet újra alkalmazni kezdték. A szovjet érdekszférán kívül eső Jugoszláviában, továbbá az USA-ban és a Kanadában élő ruszinok magukra vonatkoztatva korábban sem fogadták el az ukrán népnevet.

E névtörténeti bevezető arra is rávilágít, hogy a magyar nyelv híven tükrözi a ruszinok etnokulturális folyamatait. Hogy a jövőben hogyan nevezzük meg a szomszédos kárpátaljai és szlovákiai ruszinokat, attól függ majd, hogy ők hogyan határozzák meg önmagukat. Ehhez a megállapításhoz még az fűzhető hozzá, hogy ma a ruszin nyelvterületen le nem zárult nyelvi, etnokulturális, identitásbeli folyamatok figyelhetők meg. Kárpátalján, Kelet-Szlovákiában, a Vajdaságban az ukrán és ruszin irányvonal híveinek vetélkedése folyik. A ruszinok saját különbségeik elismertetését szorgalmazzák. Szlovákiában pl. 17 000 fő ruszinnak, 14 000 fő ukránnak, 2000 fő orosznak vallotta magát az utolsó, az 199l-es népszámláláson. Tanulságosak a népszámlálás anyanyelvre vonatkozó adatai is: ruszin anyanyelvűnek vallotta magát 49 100 fő, ukrán anyanyelvűnek 9500 fő.

A ruszinoknak a Kárpát-medencében történt megtelepedéséről több hipotézis, vélemény van. Történetkritikailag azonban csak az a bizonyítható, hogy kenézek, soltészek vezetésével békésen és fokozatosan telepedtek be a XIII. századtól kezdve a XVII. századig mint pásztor- és földműves nép. A legrégebbi bevándorlók a síkvidéki ruszinok ugyanis a tatárjárást követően, a gyepűrendszer felszámolása után, az Erdős Kárpátok benépesülése délről haladt északabbra a Kárpátok gerince felé. Máramaros északkeleti csücskének lakosai, a huculok egy része a XVII-XVIII. században Galíciából költözött mai lakóhelyére A ruszin romantikus felfogás szerint a síkvidéki ruszinok őseit Korjatovics Tódor litván származású podolai fejedelem hozta a Kárpát-medencébe, mikor 1360-ban Podóliából menekülni kényszerült. E vélekedés szerint ő alapította a munkácsi bazilita kolostort is.

A ruszin lakosság számbeli gyarapodása a Kárpát-medencében a XVI-XVII. században is folytatódott. A Rákóczi-család birtokain különösen szívesen fogadták a ruszin jobbágyokat. A török hadjáratok alatt elpusztult borsodi, abaújí, s az alföldi tájakra az ekkora viszonylagosan túlnépesedett beregi, zempléni, máramarosi hegyekből kisebb-nagyobb csoportokban ereszkedtek le a sík vidékre. A legdélebbi migrációjuk a Bácskába, Szerémségbe és Szlavóniába irányult. Komlóska ruszin lakóinak ősei a XVII-XVIII. században Sáros vármegye északi részéből, a makovicai uradalom falvaiból települtek át a dél-zempléni községbe.