Szmolár Sándor jubileumi kiállítása

 

Szeretettel és nagy tisztelettel köszöntöm az ünneplő közönséget, de elsősorban, a jubileumi születésnapját ünneplő és több éves alkotói munkáját bemutató Szmolár Sándort! Isten éltessen Sándor! Szmolár Sándor 1958. április 18.-án született Ungváron. Kiugró tehetsége miatt, népszerűségi skálája, mutatója gyorsan emelkedik. Neve is mind ismertebb a kortárs művészet iránt érdeklődők körében. Mind magasabbra emeli a mércét. Technikailag és kifejezésmódjában követője példaképeinek: az otthoniak közül – Manajló Fedornak és Ivánnak, Habda Lászlónak, franciák közül: Claude Monet, Van Gogh, Toulause Latrec sorakoznak, kortársak közül – Vladimir Volegov, Spanyolországban élő orosz festőművész. Ők mind: romantikus, realista, impresszionista, expresszív színeket használó, gyönyörű természeti környezetben alkotó művészek. A fény-kultusz rajongói. Sándor 1990-ben, családjával együtt Magyarországra települt át. Életfeltételeinek megteremtése és beilleszkedése után alkotói élete aktivizálódott. Itt valósult meg álma, hogy portrékat fessen. Családjának minden tagját megfestette. Sokatmondóak ezek a portrék, karakterrajzok. Eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha egyszer a kedvenc portrém, amelyet a feleségéről festett, több évtized vagy század után, árban és népszerűségben megközelíthetné, Sándor egyik példaképének – Van Gogh-nak a Pszichiáter portréjának a sorsát. (Amennyiben jól értesültem, kb. 82 millió dollárért vette meg egy japán műkereskedő). De ez csak egy játékos kitérő. Visszatérve reálisabb gondolatokra azt szeretném hangsúlyozni, hogy Sándor nagyon jó lényeglátó, megfogja az emberi arc lényegét, szellemi tartalmát. A színeket, formákat is a lényeg kiemelésére használja. A középkorban, például, a mesterek nem szignálták alkotásaikat. Hangoztatták, hogy a művek nem róluk szólnak, ők csak közvetítők. Közvetítenek, mint egy médium, mint egy pap. Az égi üzenet közvetítőinek tartották magukat, ezért is hangsúlyozták az ikonokon is a szem tekintetét. A színeket, a kompozíciót eszközként használták, hogy a belső tartalommal, gondolattal üzenjenek. Valóban, egy igazi művész nem piaci szereplő, hanem közvetítő. A 60. év, a 6. évtized távlatába bepillantva, nézzük meg közelebbről Sándor művésszé válásának útját, konkretizáljuk alkotásait! Már gyermekkorában is nagyon szeretett rajzolni. Az ungvári Képzőművészeti Szakiskolába rögtön a 2. évfolyamra vették fel. 1981-ben diplomázott. Már diákkorában megszülettek első komoly festményei. Az Orgonák volt az első, amelyet szeretett édesanyjának festett, aki művésszé válásában mindenben támogatta. Mint fiatal férfi, a helyét kereste a művészi, iparművészeti világban. Iparművészeti díszítést tervezett Ungvár belvárosi negyedében. Már fiatalon tapasztalni lehetett: szívósságát, művésszé válásának céltudatosságát, következetes önképzését. Alkotásainak mind nagyobb ereje lett, amelynek kimagasló csúcsai – tájképei, csendéletei, majd később portréi, művészi fotói, kisfilmjei. Karakterarcukkal, szépségükkel, az ellesett emberi pillanatok egyediségével, sugárzó energiájukkal, expresszív színeivel ragadják magukhoz a nézőt, s nem engedik másra figyelni, ha valaki bűvkörébe kerül. Képein csapkodnak a hullámok, lebegnek a vízpárák, úgy a festményein, mint a kisfilmjein (nézd: Storm), vagy a fotóin. Minden él és lobog: szinte érezni a csendélet virágainak, a pipacsmezők és a napraforgók illatát. A fényt, a nagyítást, a tiszta színek árnyalatát használja a lényeg kiemelésére. A természet tomboló színeivel fejezi ki optimizmusát, erejét, szeretetét. Izgalmas „képnyelven” fejezi ki a témához és modelljéhez való viszonyát. A portréknál, mintha jelképesen az ecsetjét a „szívébe mártaná”. Nem látunk sablonokat. Bizonyítja, hogy nincs két egyforma képződmény a természetben. a természetnek kimeríthetetlen változatai vannak. Ahogyan nincs két egyforma nap az életben, nincs két egyforma ember. Igen meghitt, bensőséges kapcsolata van a természettel, amelynek költői világát szülőföldjén szerette meg. Sándor igazi sikere – a közönség fogadtatása, a tetszési indexe. Főként, ahogy a családjáról, a ruszin és a hozzá közel álló közönségéről, barátairól készült fotóit fogadják. Az öröm ajándékának tekintik. Az unokáiról készült fotók pedig már a boldogság ajándékát jelentik. Ezek már művészi fotók, műalkotások, nézzék meg Sándor albumát! Mély érzelmi tartalma van, úgy vonzzák a tekintetet, akár a mágnes. A régi görögök ÉROSZ-nak nevezték ezt a varázst, amely a létezést, a családot, a közösséget összetartja. Mi SZERETET-nek hívjuk. Mindannyiunk nevében gratulálok! További alkotói sikereket, egészséget, családi boldogságot kívánok!

Ortutay Mária

 

Budapest, Magyarok Háza

2018. április 21.